II. sír

Viola és Erik... hát elég furcsa lehetett. Képzeljétek el, hogy a suli legfélénkebb lánya, és egy fiú.... hát... egy kicsit vicces. Ugyan is Viola.... Eriket.... Tudjátok mit? Kezdem az elejéről, úgy (legalább is Dari szemszögéből) viccesebb lesz.
Mikor Dari és Vilu beértek a suliba, akkor jutott Darinak az eszébe, hogy... hát az Dari se tudta hogy mi, csak úgy azt mondta fiatalabbik iker nővérének; hogy neki most vámpíros dolga van és hogy segíteni-e kéne.
Viola persze azonnal rábólintott. Így hát a suli legeldugottabb részére menetek, és mikor Viola megkérdezte a húgát, hogy: Mi is a baj?, akkor Dari elvicsorodott és kivillantak ultra fehér hegyes vámpír szemfogai. Vilu sóhajtott és elő szedte a táskájából azt a vér vörös löttyöt, amitől húga újra változtatni tudná a szemfogai nagyságát. Dari felhörpintette a kotyvalékot. Miután megitta vámpírosan akart mosolyogni a nővérére, de a szeme elkerekedett és a száját becsukta, na meg hátrált 3 lépést.
Ekkor valaki befogta Viola szemét. A lánynak ekkor az ösztön diktált, és belemarkolt az emberke kezébe, és földhöz csapta.
Túl későn vette észre hogy mélyen eltitkolt szerelmét, Szabó Eriket csapta földhöz. Szegény srác annyira megijedt hogy életet is alig tudott a vámpír lány bele verni.
És elérkeztünk a jelenhez. Gondolom másra számítottatok. :) De hát ilyen az élet Aranyoskáim!
Dari és Lei ekkor összenéztek és egyszerre elkezdtek teli torokból röhögni. De annyira és olyan erővel nevettek, hogy már fetrengetek a földön és kínukban a hasukat fogták, mert nem bírták abba hagyni.
A becsöngetésre, valahogy be vánszorogtak, de még mindig kuncogtak.
A teremben leültek a helyükre. És bejött a tanár.
 - Temetői Leila! Magával mindig a baj van, igaz? - mordult fel a tanár úr
Erre Lei egy pimasz mosoly kíséretében csak ennyit válaszolt:
 - Honnan tudja hogy én vagyok Leila? Mi van, ha én Darinka, vagy netán Viola vagyok?
 - A neveletlenségéről felismerem magát! - válaszolt morogva a tanár úr
Erre Leila felrakta az asztalra a lábait, hátra dől és az ujjait összefonta a tarkójánál:
 - Megint mit követtem el a drágalátos tanár úr ellen? - vicsorogta
 - Már megint nem egyenruhában jött, kisasszony! - sziszegte
 - Há - csettintett egyet a legidősebb iker - Ezt megszívtad apuskám! - egy mozdulattal levetette a fekete pulóverét és kivillantotta az egyenruháját - Még valami óhaj-sóhaj? - felállt és kihúzta  magát hogy a tanár lássa: tényleg egyenruhában van.

A tanár bólintott. Az első 2 óra hamar eltelt, nem történt semmi különös. De tíz órai szünetben...
A hármas ikrek az ebédlőbe tartottak. Dari és Vilu egymás mellett ültek szinte mindig. Lei pedig valahol mindig elvolt; volt amikor a suli menő csajai közt evett meg amikor a fiúkkal hülyéskedett (hé, ez rímel). De nem volt állandó helye.
Ahogy ott haladt, a húgai mögött 2 méterrel. Kifinomult vámpír fülei hallották, a sok lépés közül megismerték. Valaki futott Leila után!
Lei ösztöne azt súgta; fuss! De a lány most az egyszer legyűrte a vámpíri kényszert. Hisz nem az erdőben volt... éjszaka... teliholdkor.... vámpír vadászok és egyéb rémek között...
Ehelyett megfordult, és az üldözője elé ment.
És mikor meglátta hogy ki futott utána... örült neki hogy nem futott!
 - Leila! - lihegte Viktor - Nem... esetleg... nem ebédelnél velem?
Lei majd nem rávágta hogy: Jól mondtad, nem ennék veled!, de ez csak egy olyan mondat volt, amit minden nap vagy 2 milliószor elismétel, hisz egy csomó fiúnak tetszett és ők mind meghívogatták valahova. De Viktor más volt...
 - Na? - kérdezett rá Vik
 - Keresünk egy szabad asztalt - mosolyogta a lány.